A nők nemi működése jóval másabb, mint a férfiaké. Bár anatómiai szinten akadnak analógiák (például a petefészek és a here egyenrangú funkcióját tekintve), a legfontosabb különbség magában a fiziológiában és a szabályozás összetettségében, az ivarsejtek keletkezésében mutatkozik meg. Míg a férfiak ivarsejt-termelése az élet során folyamatos s az életkor előrehaladtával pusztán képességcsökkenés tapasztalható, a nők esetében születés óta jelen lévő csírasejtek ciklikus „kiszabadulásáról”, végül a szaporodóképesség teljes megszűnéséről van szó – ezt nevezzük menopauzának, amely az állatvilágban egyedülálló módon mindössze az emberre jellemző.
A nők tehát már egy születés előtt ott szunnyadó „tőkével” gazdálkodnak, ennek periodikus működése a női ciklus, amely egy rendkívül érzékeny rendszer; számos hormon bonyolult összjátékának eredménye. A hormonok a többsejtű szervezet működését szabályozó, sejtek közötti kommunikációt lehetővé tévő molekulák, belső elválasztású, úgynevezett endokrin mirigyek termékei. A szabályozási kör a hipotalamuszban kezdődik, ami a gonadotropint felszabadító hormon (GnRH) révén az agyalapi mirigy elülső lebenyét follikulus stimuláló (FSH), illetve luteinizáló (LH) hormonok termelésére serkenti, melyek a petefészkek (ováriumok) hormontermelését regulálják: ösztrogének (ösztradiol), progeszteron (sárgatesthormon) és kismértékben androgének (tesztoszteron) szintézisét indukálják. Amennyiben bármely résztvevő szabályozó hormon szintje eltér, az az egyensúly, s ezáltal a ciklus zavarához, a későbbiekben megszűnéséhez vezet.
A nők petefészke már a születés előtt tartalmazza valamennyi petét – ennek száma hozzávetőleg 200 000 – 400 000 db. Ezeknek pusztán töredéke éri meg a nő serdülőkorát, számuk ekkorra mintegy 10 000 darabra redukálódik. Ezeknek még csekélyebb része érik meg az élet folyamán, azaz csupán körülbelül 400 db pete hagyja el a petevezetéket. Minden hónapban lesz rendszerint egy „kiválasztott” pete, amelyet duzzadó sejtek csoportja, az úgynevezett Graaf-féle tüsző vesz körül. Ennek a sejtcsomónak az érése a ciklus kezdetétől számított 14. napon csúcsosodik ki. A tüsző a petefészek felszínére vándorol, majd a legutóbbi menstruáció kezdete utáni 13-17. napon a belső nyomás következtében megreped – ezt nevezzük ovulációnak. Annak ellenére, hogy meglehet, 20 vagy netán akár 40 évet is „várt” a petefészekben, a pete meglehetősen rövid életű, mindössze 24, maximum 48 óráig életképes. Amennyiben ezen rövid időszak alatt az érett pete nem termékenyül meg, úgy a sejt elpusztul és a méhen keresztül a következő havivérzés útján távozik a szervezetből.
Az átlagosan 28 napot, de meglehet, hogy 21-35 napot felölelő folyamat a következő hónapban megismétlődik. A ciklust a hormonális összetevők határozzák meg, eközben jelentős befolyással bírnak mind a nők közérzetére, mind a hangulatára. A méhnyálkahártya (endometrium) jellegzetes változásai miatt endometrialis ciklusnak is nevezett folyamat 4 fő szakaszra osztható, melyek idői lefolyása és a tapasztalt hangulatmódosulások, a kísérő tünetmintázatok nagyfokú egyéni varianciát mutathatnak.
- menstruáció (kb. 1 – 7. nap): A megtermékenyített petesejt hiányában a már megvastagodott méhnyálkahártya vérzés és méhfalkontrakcióra visszavezethető alhasi görcsök kíséretében leválik és távozik a szervezetből. Hozzávetőleg 40 ml, de akár ötször ennyi is lehet a vérveszteség, így időszakos vashiány léphet fel. Mind az ösztrogén, mind a progeszteron szintje ekkor a legalacsonyabb, ezért kevésbé energikus hangulat, alacsonyabb libidó jellemző.
- follikuláris fázis (kb. 8 – 14. nap): A GnRH hatására FSH és LH termelődik, ennek következtében a hormonszintek egyre nőnek. A tüsző érése mellett a magasabb ösztrögénszintnek köszönhetően energikusabb hangulat, valamelyest étvágycsökkenés és fizikai aktivitásfokozódás, jobb teherbírás tapasztalható.
- ovuláció (kb. 15 – 21. nap): A legmagasabb hormonszintek, ösztrogéncsúcs jellemzi, ami az LH hormonon keresztül a tüsző repedését, a pete kilökődését, továbbá az endometrium fokozatos, beágyazódásra alkalmas felső rétegének proliferációját, azaz megvastagodását eredményezi. A megtermékenyítés optimális szakasza ez, a méhnyak síkosabb szekrétuma is ennek kedvez az ekkor legmagasabb libidó, általános magabiztosság, aktivitás mellett.
- luteális szakasz (kb. 22 – 28. nap): A visszamaradt tüsző sárgatestként progeszteron termelésébe kezd, annak szintje tehát a többi hormonnal ellentétben folyamatosan emelkedik, testhőmérséklet-növelő, vízvisszatartó hatást fejt ki, a méhnyaknyák is minőségváltozáson megy át. Megtermékenyülés hiányában a szervezet felkészül a következő havivérzésre. Bár a progeszteron nyugtató hatású, bágyadtságot eredményezhet, valamint a többi hormon alacsony szintje és a menstruációt megelőző úgynevezett premenstruációs szindróma (PMS) igen változatos tünetcsoportot alkotva ingerlékenységben, fáradékonyságban, ízületi fájdalmakban nyilvánulhat meg.
A folyamat során tehát igencsak jellegzetes, valamennyire kötött, ám mégsem tökéletesen időzített változások mennek végbe mind organikus, mind mentális szinten, ennek variabilis mintázata normál határok között teljes mértékben egészséges. Azonban a serdülőkort leszámítva az ennél nagyobb eltérések kóros elváltozásokra utalhatnak.
A menopauza ellenben korántsem kóros, épp ellenkezőleg: ekkor az éveken át precízen szabályozott ciklikus rendszer fiziológiás megborulásáról van szó, aminek hátterében az ösztrogén és a progeszteron szintjeinek drasztikus csökkenése áll. Bár 45 és 55 éves kor között mindez természetes dolog, a változókor hormonhiányból eredeztethető tipikus tünetei annál kevésbé tűnnek annak. Ennek kezelésében bizonyulnak effektívnek a különböző exogén hormonpótlási stratégiák